Leírás:
Töltsön el velünk egy egész napot Nyugat-Magyarországon és Szlovéniában, az Őrségben! Programunk alatt kulturális érdekességeket és csodálatos természeti jelenségeket is megnézünk, így a feltöltődés és az élmények sokasága garantált.
Program:
DÉLELŐTT: VELEMÉRKora reggel indulunk neki az útnak, minek során első állomásunk Velemérben lesz. Ez az apró őrségi község igen nagy történelmi jelentőséggel bír: itt található Magyarország egyik legjelentősebb román stílusú műemléke, a Szentháromság-templom, melyet a Fény templomának is neveznek. Hazánk legteljesebb, épségben maradt középkori freskói ennek a kora gótikus templomnak a belső falait díszítik, ám nem csupán erről ismert - helyi idegenvezetőnktől további érdekességeket is megtudhatunk magáról az épületről és annak művészettörténeti jelentőségéről.
DÉL: DOBRONAK, ORCHIDEAFARMVelemér után szlovén tájakon barangolunk tovább. A határtól mindössze tizenkét kilométerre fekvő Dobronakba látogatunk el, ahol ebéd után először az Orchideafarmot, majd a Bakonaki-tavat és az azt körülvevő Energiaparkot nézzük meg.
A többségében magyarok lakta Dobronakban (szlovénül Dobrovnik) működik az "Ocean Orchids" névre keresztelt Trópusi Kert és Orchideafarm, amely Közép-Európa egyetlen orchideatermesztő vállalkozása. A 4 hektáros üvegházban trópusi körülmények között - saját termálkútjukból fűtenek geotermikus energiával - 160 féle orchideából évente kétmillió növényt nevelnek. A 14 ezer négyzetméteres üvegházban szebbnél szebb, különböző színű és mintázatú virágokat termesztenek, melyek közül néhányat az ezerötszáz négyzetméteres trópusi kertben is megcsodálhatunk, 400 féle más trópusi növény társaságában. Ezek között a boltok polcairól ismert gyümölcsökkel, fűszerrel ismerkedhetünk meg: van itt bors és kávé, vanília (bizony, az is egyfajta orchidea!), borsmenta, mimóza, papaya, mangó, avokádó, ananász, és egyéb különleges termések; a banánfákon pedig általában van friss banán, amit a pultnál meg is tudunk kóstolni. Ha a gyönyörű orchideákat látva mi is kedvet kapunk egy növény beszerzéséhez, a mintaboltban rendelkezésünkre állnak a farm munkatársai, akik a vásárlás mellett hasznos tanácsokkal is ellátnak bennünket az orchideák szakszerű gondozásával kapcsolatban.
KORA DÉLUTÁN: BAKONAKI-TÓ, ENERGIAFARMAz orchideafarmot elhagyva, pár kilométerrel arrébb varázslatos vidékre érkezünk. A Bakonaki-tónál mindenkit rabul ejt a nyugodt, nagy víz látványa, a csobogó patak, a fák susogó lombjai és a közöttük átsütő napsugár, a madárdal és a lágy csend.
A táj szépsége mellett sokak szerint Dobronak és környéke gyógyító energiákkal is rendelkezik: a gyógyulni vágyók rendszeresen zarándokolnak a tó körül fekvő Energia parkba és az erdő mélyén fekvő Szent-Vid kúthoz - melynek vize is gyógyító hatással bír. Aki nem hisz az ilyesfajta erőkben, sétáljon egyet a számos turistaút valamelyikén, melyek az erdőben és a tó körül vezetnek minket. A helyi legendák szerint szerint a tó helyén régen szántóföld volt, amit az erdőben élő titokzatos szerzetesek műveltek, majd ők duzzasztották mesterségesen a tavat a Bakonaki-patakból - a helyiek szerint zöld hajú, zöld ruhás vízi tündérek is élnek a mélyben. A patak és a tó táplálja a környék növény- és állatvilágát is, a különleges energiáknak - vagy a kellemes klímának - köszönhetően ritka fajokat is felfedezhetünk errefelé. Nemcsak a mesebeli gyógyulások híre csalogatja tehét erre a vidékre a látogatókat - a lelkes természetjárók a buja növényzet és a különös gombafajok miatt is szívesen időznek itt.
KORA ESTE: HAZAINDULÁSA korábban megbeszélt helyen találkozunk és meg is kezdjuk utunkat Magyarország felé, amit a késő esti órákban érünk el.
Fakultatív programok:
Orchidea farm (8.00 EUR)
Indulási időpontok
2025-04-06
- Budapest, Budapest, BOK (volt SYMA) csarnok elől.Dósza György út 1 Találkozó: 05.40
- Budapest, Budaörsi út 112., OMV Benzinkút, MC Donalds Találkozási idő: 06:20
- Székesfehérvár, Székesfehérvár M7 Shell benzinkút Találkozó: 06:50
- Siófok, Siófok, OMV SPAR Expressz , Vak Bottán utca 1. Találkozó: 07:20
- Nagykanizsa, Régi 7-es főút (MOL-kút Garay u. 15.) Találkozó: 08:50
2025-05-04
- Budapest, Budapest, BOK (volt SYMA) csarnok elől.Dósza György út 1 Találkozó: 05.40
- Budapest, Budaörsi út 112., OMV Benzinkút, MC Donalds Találkozási idő: 06:20
- Székesfehérvár, Székesfehérvár M7 Shell benzinkút Találkozó: 06:50
- Siófok, Siófok, OMV SPAR Expressz , Vak Bottyán utca 1. Találkozó: 07:20
- Nagykanizsa, Régi 7-es főút (MOL-kút Garay u. 15.) Találkozó: 08:50
2025-06-08

2025-07-06

2025-08-03

2025-09-07

2025-10-12

Ár tartalmazza:
- Utazás felsőkategóriás autóbusszal
- Csoportkísérő idegenvezető
Ár nem tartalmazza:
- Orchideafarm és Trópusi kert: 8 EUR/fő
- Veleméri templom adomány: 500 Ft/fő
-
Fix ülőhely (bal oldal első sor) 5.000Ft/ fő
-
Fix ülőhely (jobb vagy bal oldal második sor) 3.000Ft/ fő
-
Fix ülőhely (hátsó ajtó előtti vagy utáni első sor) 3.000Ft/ fő
-
Fix ülőhely (egyéb) 1.500Ft/ fő
- Utasbiztosítás 390 Ft/fő
A belépők a buszon fizetendők.
FONTOS:Az esetleges határellenőrzésre számítva kérjük győződjenek meg utazási okmányaik érvényességéről.
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer stb.
Útközbeni felszállók figyelmébe: Az útközbeni felszállást választók figyelmét felhívjuk arra, hogy az autóbusz visszafelé úton legtöbb esetben a másik oldalon lévő pihenőben fog megállni! Az autópályán történő átkelés felüljáró hiányában nem megoldható, tehát kérjék meg egy ismerősüket, hogy vegye fel Önöket a másik oldalon.
Kérjük, hogy szíveskedjenek a pontos összeggel fizetni, mert nagyobb címlet esetén probléma adódhat a visszaadásból.A programváltoztatás jogát fenntartjuk!