Leírás:
Tartson velünk erre a négynapos utazásra és fedezze fel velünk a Csehország gyöngyszemeit.
Program:
1. nap: ELUTAZÁS, PRÁGA
Kora reggel indulunk a választott felszállási helyről, utazás - rövid pihenőkkel - Csehországba. A kora délutáni órákban érkezünk Prágába, majd a délutánt az Óváros nevezetességeinek szenteljük. Sétánkat a Vencel téren kezdjük, majd a Lőportornyot és a Reprezentációs Házat nézzük meg. Az Óvárosi téren található a város egyik büszkesége, a középkori csillagászati óramű, az Orloj, az Óvárosi Városháza és Husz János szobra. Az óra minden egész órában apostolszobrokkal és harangjátékkal örvendezteti a járókelőket. A tér ékességeként itt áll a Tyn templom, amely aszimmetrikus homlokzatával adja a tér egységes képét. Este elfoglaljuk a szállást. Fakultatív vacsora a szállodában.
2. nap: PRÁGA
Reggeli után városnéző sétára indulunk a prágai várban. Felfedező utunkat a strahovi kolostornál kezdjük, majd elsétálunk a Lorettói Szűz Mária templomhoz, és a Cernín-palotához. Miután az Érseki és a Schwarzenberg Palota mellett elhaladtunk, eljutunk a gótikus Szent Vitus székesegyházhoz, amelynek a tornyából csodás kilátás nyílik a városra. Lehetőség nyílik a várnegyed felfedezésére. Közös sétánkat a Károly-hídnál zárjuk. Délután önállóan felfedezhetjük az ún. Kisoldal városrészt, ahol a Szent Miklós templomra, a Wallenstein-palotára, az Olasz és Jan Neruda-ról elnevezett utcára hívnánk fel a figyelmet.
Fakultatív vacsorával egybekötött hajókázás a Moldván.
3. nap: FAKULTATÍV KIRÁNDULÁS : KARLOVY VARY, PILZEN
Reggeli után a Tepla folyó partján épült Karlovy Vary-ba indulunk, az egykori híres fürdővárosba. IV. Károly király 1358-ban fedezte fel itt a termálforrásokat, és azóta számos személyiség, köztük Beethoven, Chopin, Bach és Nagy Péter élvezte a gyógyforrásokat. Közös sétára indulunk a gyönyörű folyóparti sétányon, megcsodálva a város építészeti gyöngyszemeit. Kóstolják meg a történelmi központban szerte elterülő számos ásványi termálforrást, vásároljon ízletes spa gofrit. Kora délutan továbbutazunk Csehország negyedik legnagyobb városába, Pilzenbe. Itt készül a híres sör, a Pilsner Urquell. Látogatás a világhírű sörgyárába, ahol a kóstolóval egybekötött látogatást teszünk. Szabadidő, majd visszautazás Prágába. Fakultatív vacsora a szállodában.
4. nap: TELC, HAZAUTAZÁS
Reggeli után indulunk hazafelé, útközben megállunk Telc-ben, az Unesco által is védett városkában, ahol városnézés keretében megtekintjük a szépségesen elnyúló főtéren levő egymás mellett sorakozó árkádos házakat, a Szent Jakab-templomot, amely tornyából csodás körpanoráma tárul elénk (külön belépő) A templom szomszédságában található a reneszánsz jegyeit őrző kastély, amelyhez egy angolkert is tartozik.
Hazautazás, érkezés a késő esti órákban.
x
Utazás:
felsőkategóriás autóbusszal
Szállás:
középkategóriájú szállodában Prágában
Elhelyezés:
2-3 ágyas, fürdőszobás szobában
Ellátás:
reggeli
Fakultatív programok:
Karlovy Vary+Pilzen belépővel a sörgyárba (45.00 EUR)
Indulási időpontok
2025-07-17
- Budapest, Budapest, BOK (volt SYMA) csarnok elől. Találkozó: 05.40
- Budapest, Budaörsi út 112., OMV Benzinkút, MC Donalds Találkozási idő: 06:20
- Tatabánya, ORLEN benzinkút (Győri út) Találkozás: 06:50
- Győr, Győr, Tesco parkoló (Királyszék u. 33). Találkozó: 07:30
- Mosonmagyaróvár, Mosoni Pihenő (M1-es 162 km.) Találkozó: 08:15
Ár tartalmazza:
- utazást felsőkategóriás autóbusszal
- szállást 3 éjszakára
- reggelis ellátást
- VOX készüléket
- csoportkísérő idegenvezetőt
- EUB utas- és útlemondási biztosítást
Ár nem tartalmazza:
- idegenforgalmi adó 8 EUR/fő *
- Karlovy Vary+Pilzen fakultatív programot (45 EUR/fő) belépővel a sörgyárba
- 2 vacsora a szállodában (1. és 3.nap)16.000 Ft/fő
- fakultatív hajókázás a Moldván vacsorával 15.000 Ft/fő
- Egyágyas felár 42.000 Ft/Fő
- Üléshely választási felár 3.000 Ft/fő
Belépőárak (tájékoztató jellegű):
- Prágai vár: 450 CZK/felnőtt, Diák 16 éves korig/Nyugdijas : 300 CZK/fő
- Telc - Szt.Jakab templom torony 40 CZK
A belépők és fakultatív programok a buszon fizetendők, de részvételi szándékukat kérjük jelezzék a foglaláskor.
* kötelezően fizetendő
FONTOS:Az esetleges határellenőrzésre számítva kérjük győződjenek meg utazási okmányaik érvényességéről.
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák, például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer stb.
Útközbeni felszállók figyelmébe: Az útközbeni felszállást választók figyelmét felhívjuk arra, hogy az autóbusz visszafelé úton legtöbb esetben a másik oldalon lévő pihenőben fog megállni! Az autópályán történő átkelés felüljáró hiányában nem megoldható, tehát kérjék meg egy ismerősüket, hogy vegye fel Önöket a másik oldalon.