Tengerparti nyaralásLegnépszerubb úticélok
Részletek

Nyugat-Svájc és Elzász kirándulással a Francia-Alpok fővárosába, Chamonix-ba

Svájc, Körutazás Svájcban, Körutazás Svájcban
  • Szálláskategória: Program szerint
  • Utazás módja: Busszal
  • Típus: Körutazás
Szűrés
A keresési feltételeknek megfelelően nincs találat!


Egyes utazásokra 5% vagy 6% "FIRST MINUTE" KEDVEZMÉNY február 2-ig.

Leírás

Svájc a kezdetektől fogva az irodánk legfontosabb európai célpontjai közé tartozik: az alapprogramokon kívül 2016 óta nagy érdeklődés övezi „Svájc haladóknak” fantázianevű utazásainkat is. Ugyanakkor az ország nyugati, részben franciaajkú része még további látnivalókat is tartogat. A meseszép kisvárosok, látványos várak, bájos tavak és nagy hegyek együttese így megérdemel egy újabb programot, amely során mindhárom svájci tájegységet, az Alpokat, a dimbes-dombos Mittellandot és a Jura hegységet is érinteni fogjuk.

A 6 napos nyugat-svájci programhoz képest ennél az utazásnál többletet jelent, hogy a csoport 2 teljes napot a Svájc északnyugati részéhez közel eső Elzászban tölt. A Vogézek nevű középhegység és a Rajna között elterülő történelmi tájegység a legszebb városokat magában foglaló franciaországi vidékek közé tartozik. Az egykor többségében németek lakta tartomány hangulatos kisvárosai telis-tele vannak favázas házakkal, de hatalmas gótikus templomokat és romantikus várakat is találunk erre.
Az utazást egy másik franciaországi kirándulás is színesíti a világhírű üdülőhelyre, Chamonix-ba, a Mont Blanc lábához.

 

Utazás

Légkondicionált autóbusszal (WC, DVD, italautomata).
Nincs éjszakai buszozás.

Szállás

1-1 éjszaka tranzitszállás Ausztriában, szép fekvésű szállodában, 2-3 ágyas, fürdőszobás szobákban. 2 éjszaka Nyugat-Svájcban (Aigle környékén) és 3 éjszaka Elzászban jó 3 csillagos szállodákban, 2-3 ágyas, fürdőszobás szobákban.

Ellátás

Büféreggeli / fakultatív félpanzió.

 

1. nap: Hall in Tirol
Elutazás Székesfehérvárról a Piac téri parkolóból reggel 5 órakor. Budapestről az autóbusz 6.15-kor indul a Déli pályaudvartól. Utazás a Tatabánya – Győr – Hegyeshalom – Bécs – Salzburg – Kufstein útvonalon. A késő délutáni órákban séta Hall in Tirol késő középkori hangulatot árasztó műemlékvárosában, majd továbbutazás az Inn alpesi völgyében a tiroli szállodához (1 éj).

2. nap: Solothurn, Gruyères
Utazás a Feldkirch – Boden-tó – Zürich útvonalon Svájc nyugati részébe. Első megállónk az Aare folyó partján fekvő Solothurn, amit sokan Svájc legszebb barokk városának tartanak. A svájciak az „előkelő” jelzővel illetik ezt a várost, melynek legfontosabb attrakciója az Itáliát idéző Szent Ursen-katedrális (de nagyon szép a jezsuita templom is). A közös séta után szabadidő, majd továbbutazás az Alpok lábainál fekvő Gruyères-be, ahol már franciául beszélnek.
Gruyères egy dombtetőre épült, falakkal körülvett és várral koronázott hamisítatlan középkori városka 2000 méter feletti hegyek között. Séta a gyönyörű környezetben fekvő kicsiny óvárosban, majd látogatás egy sajtkészítő üzemben és a hozzá tartozó kiváló múzeumban. A Gruyère-vidék messze földön híres kiváló sajtjairól; a sajtkészítés folyamatába való betekintésen túl természetesen kóstolni is lehet majd.
Ezután utazás szép alpesi tájakon keresztül az Aigle környéki szállodába (2 éj).

3. nap: Chamonix (Aiguille du Midi)
Egész napos kirándulás a Francia-Alpok fővárosába, Chamonix-ba. A világhírű üdülőhely az 1924-es, első téli olimpiai játékok házigazdája volt, de a legtöbb turista a fenséges Mont Blanc miatt látogat ide: az Alpok legmagasabb csúcsa 4810 méterrel emelkedik a tenger szintje (és közel 4000 méterrel Chamonix városa) fölé.
Utazás két kisebb hágón keresztül Franciaországba. Chamonix-ba megérkezve lehetőség kabinos felvonókkal felmenni a Mont Blanc közelébe, a 3842 méter magas Aiguille du Midi csúcsára: a 360°-os panoráma az Alpok legmagasabb csúcsaira, illetve az örök hó és jég világára nehezen felejthető látvány. Az Aiguille du Midin több kilátópont, filmvetítés és büfé is a látogatók rendelkezésére áll, sőt a legbátrabbak még egy üvegkalitkába is kimehetnek a mélység fölé.
A délutáni órákban séta Chamonix városközpontjában, majd szabadidő. Lehetőség könnyű túrázásra, esetleg az érdeklődőknek egy másik kilátópont elérésére (Brévent-felvonó).
Megjegyzés: Ha az időjárási viszonyok miatt kevesebb idő is elegendő Chamonix-ban, akkor alternatív programként megállunk a svájci Saint-Maurice-ban, a nyugati világ legrégebb óta folyamatosan működő apátságánál.

4. nap: Murten, Neuchâtel, Saint-Ursanne
Búcsú az Alpoktól, utazás tipikus dimbes-dombos mittellandi tájakon keresztül a nagyobb részt németajkú Murtenbe. A látványos falakkal körülvett tóparti település színes, árkádos házaival, szökőkútjaival és gazdag történelmi örökségével Svájc egy újabb középkorból itt felejtett gyöngyszeme. A városnézés fénypontját a városfalakra való felmenetel és a falakon tett séta jelenti majd.
Késő délután továbbutazás Neuchâtelbe, amely az azonos nevű tó és a Jura hegység lejtői közé szorítva terül el. A látványos fekvésű város hangulatos tóparti sétányaival, elegáns villáival, jellegzetes okkersárga színeivel és szép történelmi belvárosával kellemes meglepetés a látogatóknak. Különös értéket képviselnek a Collégiale-templom középkori szobrai és faragásai. A közös séta után szabadidő, majd továbbutazás a Jura hegységen keresztül Saint-Ursanne-be.
Már Saint-Ursanne megközelítése is látványos: a szurdokvölgyet alkotó Doubs folyó parányi, középkori hídján átkelve egyfajta időutazásban lesz részünk. Séta az ódon házak között, illetve látogatás az értékes XII. századi apátsági templomban és kerengőjében.
Szállás Elzász déli részén (3 éj).

5. nap: Strasbourg, Koenigsbourg
Kirándulás Elzász fővárosába, Strasbourg-ba, mely az Európai Parlament és az Európa Tanács székhelye. Ismerkedés a várossal, séta a Petite France negyed bájos, favázas házai között. A hatalmas gótikus katedrális megtekintése után szabad program, illetve lehetőség sétahajózásra a várost átszelő csatornákon.
Délután látogatás Koenigsbourg várkastélyában, mely a Vogézek nevű hegység egy 760 méter magas kiszögellésén áll. Elzász leglátványosabb erődítményéből gyönyörű panoráma nyílik a Rajna-völgyére. A romantikus várkastélyt II. Vilmos német császár építtette a XX. század legelején egy középkori vár romjaira, mintegy szimbolizálva a 30 évvel korábban visszaszerzett Elzász fölötti német uralmat.

6. nap: Riquewihr, Colmar, Eguisheim
Ezen a napon három történelmi településre látogatunk. Első megállónk a XVI. századból szinte érintetlenül ránk maradt Riquewihr. A középkori várfalak közt és a sikátorokban szinte egy időutazás részesének érezhetjük magunkat.
Ezután Colmarral, Franciaország egyik legelbűvölőbb városával ismerkedünk. Sétát teszünk a késő középkori favázas házak közti macskaköves utcákon, majd szabad program következik.
A nap zárásaként a délutáni órákban a bájos Eguisheimbe látogatunk. A Colmar melletti települést méltán választották be a „Franciaország legszebb falvai” nevű szövetségbe.

7. nap: Bázel, Habsburg vára
A 175.000 lakosú Rajna-parti Bázel Svájc harmadik legnagyobb városa. A folyóparti dombon fekvő óváros miatt sokan Budapesthez is hasonlítják. Az előnyös fekvését kiválóan kihasználó, egykori gazdag, protestáns várost „Svájc aranykapujaként” szokás emlegetni. Látványos óvárosi palotái, szép templomai és dimbes-dombos, macskaköves utcái valóban árulkodnak a dicső múltról. Bázel ugyanakkor pezsgő egyetemi város a német és a francia kultúra találkozásánál, nagyméretű belvárosa – melyet a téglavörös szín dominál – telis-tele van elegáns üzletekkel, kellemes éttermekkel, kávézókkal és érdekes múzeumokkal. Séta a városközpontban: a Marktplatz a városházával, a Rheinsprung és a Heuberg negyed sikátorai, a gótikus Münster környéke stb. Ezt követően szabadidő, lehetőség a város fő üzletutcájának számító Freie Strasse felfedezésére (a zürichi Bahnhofstrasse bázeli párja), illetve az érdeklődők idegenvezetőnkkel ellátogathatnak a színvonalas Történeti Múzeumba.
Kora délután indulás hazafelé. Útközben megálló Aargau kantonban, Habsburg váránál. A magyar történelemben is fontos szerepet játszó császári család innen származott, ez a vár volt a família ősi fészke és névadója (Habichtsburg = Héjavár). Látogatás a romos erődítményben (kis múzeum, szép panoráma), majd továbbutazás Ausztria irányába a Zürich – Boden-tó – Feldkirch útvonalon. Érkezés a tiroli szállodába az esti órákban (1 éj).

8. nap: Wattens – Swarovski Kristályvilág
Délelőtt látogatás Wattensben, ahol a meghökkentően érdekes Swarovski Kristályvilágot tekintjük meg, majd hazautazás a Salzburg – Hegyeshalom – Győr – Tatabánya útvonalon. Érkezés Budapestre, majd Székesfehérvárra az esti órákban.


* Az aug. 24-i csoportnál a szállodákat fordított sorrendben tudtuk foglalni, ezért a programokat is fordított sorrendben bonyolítjuk le az alábbiak szerint:
  1. nap: Hall in Tirol
  2. nap: Habsburg vára, Bázel
  3. nap: Strasbourg, Koenigsbourg
  4. nap: Riquewihr, Colmar, Eguisheim
  5. nap: Saint-Ursanne, Neuchâtel, Murten
  6. nap: Chamonix (Aiguille du Midi)
  7. nap: Gruyères, Solothurn
  8. nap: Wattens – Swarovski Kristályvilág
Tehát valamennyi program teljesülni fog, csak más sorrendben.

Időpontok Teljes részvételi díjak
2023. máj. 11-18.  224.700 Ft  
2023. jún. 29 - júl. 6.  239.700 Ft  
2023. aug. 24-31. *  239.700 Ft  
 

A teljes részvételi díj tartalmazza az autóbuszos utazást, a 7 éjszakai szállást reggelivel, a helyi idegenforgalmi adót, az útlemondási biztosítást, a felsorolt programokat és az idegenvezetést, de nem tartalmazza a belépődíjakat. 

Félpanziós felár:  49.500 Ft (7 vacsora) 

Egyágyas felár: 69.500 Ft 

Gyerekkedvezmény:  28.000 Ft (15 év alatt) 

Betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás: 485 Ft/nap

 

Autóbuszos felszállóhelyek
5.00 – Székesfehérvár Piac téri buszpu. melletti parkoló Vörösmarty tér felőli része
6.15 – Budapest Déli pályaudvarnál, a PRÍMA (CBA) – Déli Áruház felőli parkoló (Kosciuszkó Tádé utca)
7:00 – Tatabánya M1 pálya és 1-es főút kereszteződése, MOL benzinkút a McDonald's mellett
7:45 – Győr Danubius Rába Hotel előtti turistabusz megálló (Árpád u. 34.)

A szabad helyekről munkatársaink adnak tájékoztatást! Kérje ajánlatunkat!

Hasonló ajánlatok

Kedves Utasaink!
A jelenleg kialakult koronavírus helyzetre való tekintettel weboldalunk működését a következő 2-3 hónapra felfüggesztjük. Amíg az élet körforgása vissza nem áll a normál kerékvágásba, addig a NagyUtazás.hu - Az egész világ belefér Facebook oldalán tájékozódhatnak további információkról.
Irodánk továbbra is nyitva tart, de home officban folytatja működését, az összes ismert elérhetőségen kollégáink megtalálhatóak és állnak rendelkezésükre bármilyen kérdés vagy ügyintézés esetén minden hétköznap 9:00-17:00-ig.
Telefonszám: 06 1 371 21 91 vagy 06 30 343 43 43
E-mail cím: info@nagyutazas.hu
Köszönjük megértésüket, kitartást és jó egészséget kívánunk mindenkinek!