Tengerparti nyaralásLegnépszerubb úticélok
Részletek

Hajdúsági meglepetések

Magyarország, Kirándulások Belföldön, Kirándulás Belföldön
  • Szálláskategória: Program szerint
  • Utazás módja: Busszal
  • Típus: 1 napos utak, Városlátogatás
Szűrés
A keresési feltételeknek megfelelően nincs találat!
Leírás

Időpont: 2021. szeptember 4.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 6:00 órától, a Népliget Hell Miksa sétány (Elnök utcával szembe, Planetárium mellett)

Indulás: 6.30 órakor

A Hajdúság az Alföld északi-északkeleti részén elhelyezkedő, néprajzilag és földrajzilag környezetétől jól elhatárolható terület. Egykor önálló közigazgatási egységet alkotott Hajdú kerület néven Hajdúböszörmény központtal, de ma már csak szokás alapján tartják számon. Egykori területe ma jórészt Hajdú-Bihar megyében található, annak is a közepén, észak-déli irányban, részben Debrecent is körülölelve.
Természetföldrajzi beosztása szerint két részből áll: A Hajdúhátból, illetve a Dél- Hajdúságból.

Program:

Első állomásunk Nagykereki, ahol a Bocskai várkastély épületével ismerkedünk meg, mely a XVI. században került Bocskai István tulajdonába. Az épületben ma egy kis emlékkiállítás látható, mely elsősorban Bocskai és a hajdúk kapcsolatát, szerepét mutatja be. Innen Bakonszegre utazunk, ahol Bessenyei György egykori lakóházát keressük fel, ahol a „Bihari remete” életét és munkásságát bemutató kiállítást tekinthetünk meg. Családi perpatvarok elől menekült ide, ahol megyei táblabíró lett. Csendes napjait mezei gazdálkodással, vadászattal, írás-olvasással töltve, csak kevés emberrel érintkezett, itt is halt meg. Következő állomásunk Létavértes, ahol sok látnivaló várja az ide látogatókat. Itt élt az Irinyi család, Irinyi János a gyufa feltalálója és testvére Irinyi József az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc márciusi ifjainak jeles alakja. Nekik állít emléket az Irinyi emlékszoba. Mellette egy kis arborétum csalogat sétára egy szépen kialakított sétány segítségével. De itt van az ország egyetlen fennmaradt vízi vágóhídja, mely ma már ipari műemlék. Rendkívül gazdag anyaggal rendelkezik a Rozsnyai István gyűjtemény. Elsősorban néprajzi tárgyak, fazekas remekművektől a festett bútorokig rengeteg a látnivaló. Lehetőség lesz szekéren kilátogatni a Létavértesi szőlőskertekhez, megtekinteni a Szőlőskerti Tájházat, aminek pincéjében egy pohár bort is el tudunk fogyasztani. Álmosdon már Kölcsey Ferenc életével és munkásságával ismerkedünk egykori lakóházában, mely szinte eredeti valóságában maradt fenn.

Végül Hajdúdorog látnivalói közül mindenekelőtt a Görög katolikus Székesegyházat keressük fel, mely a magyar görög katolikus egyház főtemploma. Megcsodálhatjuk az ország legnagyobb görög katolikus ikonosztázát, mely ötszintes, és 54 ikon található rajta. Búcsúzásképpen egy sétát teszünk a közeli Bocskai szoborhoz, és a Hajdúk kútjához. Hazaérkezés 21 óra körül. Belépők: kb. 4.000,- Ft/fő.

 

Részvételi díj: 12.990,- Ft/fő + belépők
 Akciós ár: 9.990,- Ft/fő 

Fix ülőhely: 1.000,- Ft/fő

Program változtatás jogát fenntartjuk!

Hasonló ajánlatok

Kedves Utasaink!
A jelenleg kialakult koronavírus helyzetre való tekintettel weboldalunk működését a következő 2-3 hónapra felfüggesztjük. Amíg az élet körforgása vissza nem áll a normál kerékvágásba, addig a NagyUtazás.hu - Az egész világ belefér Facebook oldalán tájékozódhatnak további információkról.
Irodánk továbbra is nyitva tart, de home officban folytatja működését, az összes ismert elérhetőségen kollégáink megtalálhatóak és állnak rendelkezésükre bármilyen kérdés vagy ügyintézés esetén minden hétköznap 9:00-17:00-ig.
Telefonszám: 06 1 371 21 91 vagy 06 30 343 43 43
E-mail cím: info@nagyutazas.hu
Köszönjük megértésüket, kitartást és jó egészséget kívánunk mindenkinek!